A Nyugat-magyarországi Egyetemnek már három éve készítünk egyedi címkével ellátott ásványvizet, mellyel az EDUCATIO kiállításon kínálták a hozzájuk látogatókat.
Az egyetem négy hallgatójából álló Universiteam csapat elindult a 2009-es Budapest – Bamako rallye-n. A megrendelő ezt az eseményt kívánta felhasználni promóciós célokra. Elképzelésük szerint a rallye afrikai helyszínéhez igazodva erre a sivatagi, szafaris vonalra próbálták felfűzni a megjelenésük elemeit.
A mi feladatunk az volt, hogy ehhez a vonalhoz illeszkedő reklámajándékot találjunk ki. A sivatag és a víz (vagy annak hiánya) szorosan összekapcsolódik, ezért esett a választásunk az egyedi címkés ásványvízre. Ennek az ajándéknak a céges arculat megjelenítésén kívül még számos mondanivalója van. Legfontosabb, hogy a víz egy alapvető szükségletet elégít ki, így ha valakitől vizet kapunk, akkor az azt a benyomást kelti bennünk, hogy az illető gondoskodik rólunk, ezáltal pozitív érzéseket táplálunk vele szemben.
Az ajándék annyira elnyerte a megrendelő és a kiállításra látogató vendégek tetszését is, hogy már harmadik éve készítjük nekik ezt a terméket különböző grafikával. A 2010-es megjelenés alkalmával ráadásul még inkább a víz köré építették fel a megjelenésüket. Ebben az évben az oázis volt a fő téma.